A Magyar Értékek Napja immár hagyomány

A Magyar Értékek Napja immár hagyomány
A IV. Magyar Értékek Napja sajtótájékoztatóján Pesti Imre országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok szövetségének elnöke hangsúlyozta: sikerült hagyományt teremteni a rendezvénnyel.
Pesti Imre a sajtótájékoztatón felidézte, hogy az MNHSZ egy másik szövetségből alakult 2010-ben, azzal a szándékkal, hogy felkarolja és gondozza a magyar értékeket. "Nem csak a meglévőket, hanem az újonnan születők megismertetését is segítjük" - emelte ki. Hozzátette, hogy a szövetség a határon túl is rengeteg munkát végez, többek között Svédországba és Kínába is elviszik a magyar értékek hírét. "Fontos, hogy a ma embere érezze: értéket teremt."





Végezetül egyetértett Leszák Sándor, az Országgyűlés alelnökének szavaival, miszerint az értékeket azért kell megőrizni, mert azok megőriznek minket is. "Az a nemzet számíthat jövőre, amely megőrzi az értékeit" - hangsúlyozta. Interjú keretében a Magyar Értékek Napjáról elmondta: fontosnak tartották, hogy olyan rendezvényt szervezzenek, amelyen bemutathatják a magyaroknak és a turistáknak a magyar értékeket. "Immár negyedik alkalommal kerül rá sor; sikerült hagyományt teremtenünk" - emelte ki Pesti Imre.