Az ellátás biztosítva van
Dr. Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa
Dr. Pesti Imre a kormány oltóanyag-beszerzéséről elmondta, hogy tisztességtelen és bűncselekménygyanús is, ezzel szemben Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke azt mondta, hogy szükséges a beszerzés, mert elképzelhető, hogy a lakosság nem jutna időben fontos oltóanyagokhoz.
Dr. Pesti Imre az oltóanyag-beszerzésről szólva elmondta, hogy az eset eléggé bűncselekménygyanús, s Kökény Mihály nyilatkozata, melyben a beszerzés szükségességéről beszélt, csak megerősíti a korábban elmondottakat.

A Dr. Pesti Imrével készített interjú 1. részét itt tekintheti meg

A készletek jelenleg az Egészségügyi Minisztérium rendelkezésére állnak, azok február végéig elegendők, ám ezen kívül olyan szerződést kötöttek az oltóanyag gyártókkal, hogy 15 százalékot még pluszba berendelhetnek, így május végéig biztosítva van az ellátás. Ebből az következik, hogy a beszerzéssel nem vagyunk késésben, sőt bőségesen van időnk, s tökéletes az ellátás.

Illusztráció

Mindezek alapján érdemes őszintének lenni, mert a hazug embert előbb-utóbb utolérik - zárta gondolatait a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa.

Dr. Pesti Imre hírportál

-ba-

Szubjektív

Belföldi hírek

Videógaléria
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz