Budapest Főváros Kormányhivatala félmillió forintos segítséget nyújt Szabolcs megyének

Budapest Főváros Kormányhivatala félmillió forintos segítséget nyújt Szabolcs   megyének
Dr. Pesti Imre, Budapest főváros kormánymegbízottja,  valamint Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottja 2013. április 29-én jelentették be, hogy a BFKH a nemzeti együttműködés jegyében segítséget nyújt a rászoruló családoknak, akik a március közepi extrém időjárás következtében napokig áramszolgáltatás nélkül maradva, fagyasztószekrényeikben tárolt élelmiszertartalékaikat vesztették el.



"Budapest kezet nyújt vidéknek" - sajtótájékoztató Budapest Főváros Kormányhivatalában


Az országos adománygyűjtő akciót a Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Kormányhivatal indította el, "Hivatalból segítünk!" címmel, amelyhez most Budapest Főváros Kormányhivatala is csatlakozott. Dr. Pesti Imre kormánymegbízott a tájékoztatón elmondta: Budapest Főváros Kormányhivatal dolgozói az együttműködés, a szeretet jegyében gyűjtésbe kezdtek, és ennek eredményeként pontosan fél millió forint gyűlt össze.

Dr. Pesti Imre,

Dr. Pesti Imre, Budapest főváros kormánymegbízottja,  valamint Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottja 2013. április 29-én jelentették be az adományt


A fővárosi kormányhivatal dolgozói ezzel a gyűjtéssel nem csak pénzadományt, de azt a pozitív üzenetet is szeretnék továbbítani a rászorulóknak, hogy Budapest ugyanúgy segítő kezet nyújt vidéknek a bajban, mint ahogy azt a vidék már számtalanszor megtette fordított esetben.  Az összefogás ugyanis Dr. Pesti Imre szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy egy család, egy település vagy egy ország sikeres legyen.

Dr. Pesti Imre,

Pesti Imre a fővárosi kormányhivatal dolgozóinak nevében hétfőn, sajtótájékoztatóval egybe kötve adta át az összegyűjtött adományt Vinnai Győző kormánymegbízottnak


Vinnai Győző Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottja is beszélt az akciót megelőző katasztrófahelyzetről. Megköszönte a  Budapest Főváros Kormányhivatala  mellett mások segítségét is, többek között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumét, vagy éppen Veszprém és Szolnok megyéét, akik szintén adománnyal segítették a nehéz helyzetbe került Szabolcs megyei lakosokat.

MCOnet