Holdingban a Budapesti Kórházak?
Pesti Imre az Echo TV Napi aktuális című műsorában azon feltevést cáfolta meg miszerint az MSZP ötletét másolták volna le: holdingba szerveznének 13 Fővárosi Kórházat. A felvetésre bizonyítékokkal is szoltált.
Dr. Pesti Imre interjújában azon feltevést cáfolta miszerint az MSZP ötletét másolták volna le: miszerint holdingba szerveznének 13 Fővárosi Kórházat. A következőket mondta: „Tarlós István már múltév őszén bemutatott programjában szerepelt a Fővárosi Kórházak egyfajta központi irányításának az ötlete. Ami pedig a holdingot illeti: Horváth Csaba MSZP-s képviselőnek volt már egy ilyen ötlete: de megbukott; hatalmas pénzlenyúlásokról szolt volna minden, még saját párttársai sem támogatták őt."

Pesti Imre az Echo TV Napi aktuális című műsorában 2010. szeptember 3.

Majd elmondta, hogy „bizonyíték van arra, hogy ezt nem mástól vettük. Mi a reális megoldásokat programban fektettük le. Szabolcs megyében régebben már egy sikeres projektet is megvalósítottunk: öt kórházat vontunk össze. Az egész átalakítást figyeltük, és sikerült a pazarlásokat megszüntetnünk."
Arra kérdésre, miszerint az elképzelés előreláthatólag mikorra is valósulhatna meg a következőket mondta: „Mai ismereteink szerint 2012-ő végére betudjuk fejezni az átalakítást és Budapesti szinten 3-5 milliárdnyi elfolyó pénzt megtudunk állítani.

Forrás: fidesz.hu


Szubjektív

Belföldi hírek

Videógaléria
Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz