Ismét védené a krízisterhes nőket a Fidesz

Az új Schöpf-Merei leendő helye még kérdéses, hiszen a Fővárosi Közgyűlés korábbi határozata értelmében az intézmény Bakáts téri épületét társasházzá alakították. Helyet találni azonban valószínűleg nem lesz nehéz. Az anyavédelmi központ része lenne annak a budapesti egészségügyi holdingnak, amely a fővárosi kórházakat fogja majd össze – mondta Pesti Imre.
A tizenkét kórház irányítását egy menedzsment végezné, és koncentrálnák az ellenőrzést is. A kérdésről már tárgyaltak intézményvezetőkkel, s ők támogatták az elképzelést, - tette hozzá. Pesti Imre hangsúlyozta, hogy a budapesti egészségügyi holding nem azonos a szocialisták volt főpolgármester- helyettese, Horváth Csaba nevéhez fűződő Budapesti Egészségügyi Modellel (BEM), hanem a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében már működő holding mintájára jönne létre. Ott öt kórházat, rendelőt integráltak hasonló módon, és az eredményeket a fővárosban is hasznosítanák. A politikus szerint a BEM elsősorban a kórházi informatikai fejlesztéseket célozta, s már az előkészítése is sokba került. „Csupán tanulmányírásra háromszázmillió forintot költöttek, a teljes előkészület pedig több milliárdot emésztett volna föl. A háttérben ráadásul nem szakmai, hanem bizonytalan pénzügyi elképzelések álltak” – mondta.
(Forrás: magyarhirlap.hu)

Föltámasztaná a Fidesz az úgynevezett egészségügyi reformok frontján elvérzett Schöpf-Merei Kórház és Anyavédelmi Központ feladatkörét
Ezzel szemben a holdingot néhány tízmillió forintból meg lehetne szervezni, a közös működtetés révén pedig évente 6-10 milliárd forint megtakarítással számolhatna a főváros. A holdingnak mindemellett célja lenne az is, hogy részt vegyen az európai betegellátásban. Ehhez persze fejlesztésekre van szükség, így egyebek mellett kiépítenék a telemedicinát a kórházak között. Ez annyit jelent, hogy például a betegről készült felvételt egy másik kórház szakembere is láthatja, értelmezheti. A BEM-re szánt költségekből egymilliárd forintot a közgyűlés korábban már zárolt, ebből lehetne áldozni a telemedicina kiépítésére, eszközök beszerzésére.(Forrás: magyarhirlap.hu)
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz
www.mconet.biz