Pesti Imre az InfoRádióban beszélt a Kormányhivatalokról
dr.Pesti Imre
Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője, dr.Pesti Imre az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a Kormányhivatalok eredményeiről.

Dr.Pesti Imre

Pesti Imre az InfoRádióban beszélt a Kormányhivatalokról

Az ügyintézés könnyítése érdekében végzett átalakítás 2013-ra érhet véget, a legnagyobb lépést, a dekoncentrált szervezetek integrációját a vártnál gyorsabban és nagyobb sikerrel teljesítették. Az új struktúra fenntartása is olcsóbb lesz, a kormányablakok megnyitása óta is több tízmillió forintot sikerült megspórolni. - mondta a fővárosi kormánymegbízott, dr.Pesti Imre.

Dr.Pesti Imre

A kormányablakok megnyitása óta is több tízmillió forintot sikerült megspórolni.- állítja dr. Pesti Imre


Pesti Imre arról is beszélt, hogy a kerületek és a főváros viszonyának kompromisszumokon alapuló működtetése a kerületi polgármestereket, a fővárosi önkormányzatot és Tarlós István főpolgármestert is komoly feladat elé állítja. A Kormánymegbízott szerint feltétlenül meg kell és el kell különíteni a főváros, a kerületek és az állam feladatait úgy a BKV működtetésében mint az oktatási intézmények fenntartásában.

A teljes adást ide kattintva hallgathatja meg.


Forrás: www.inforadio.hu

MCOnet


Szubjektív

Belföldi hírek

Videógaléria
Programajánló
<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz