Pesti Imre: Meg akarjuk szüntetni a külföldi turistákkal kapcsolatos visszaéléseket

Pesti Imre: Meg akarjuk szüntetni a külföldi turistákkal kapcsolatos visszaéléseket
Dr. Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott elmondta, a fogyasztóvédelmi ellenőrzések során jellemzően azt tapasztalták, hogy az árakról nem tudni, bruttó vagy nettó árak-e, a szervízdíjat gyakran nem tüntetik fel, de olyannal is találkoztak, amikor egy-egy olyan tételt is feltüntettek a számlán, amelyet a fogyasztó nem vett igénybe. "Teljesen nyilvánvalónak látszik, hogy bizonyos éttermekben rendszeresen előfordul a külföldiek lenyúlása" - tette hozzá a kormánymegbízott.


Dr. Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott interjúja


"Szinte minden évben hallani, hogy egyes szórakozóhelyeken több tíz-, vagy akár több százezer forinttal is becsapják a külföldieket, nem véletlen tehát, hogy az Amerikai Nagykövetség honlapján korábban külön felhívták a figyelmet arra, hogy figyelnekek oda a magyarországi vásárlásokra, mert elképzelhető, hogy durva visszaéléseket követnek el. Engem, mint magyar embert, ez kifejezetten sért!" - mondta Dr.Pesti Imre.

Dr. Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott és Dr. Bobál Pál felügyelőség-vezető

Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ismét ellenőrizte a szórakozóhelyeket és vendéglátó-ipari egységeket


"A cél az, hogy ha visszaéléseket tapasztalunk, vagy értesülünk róluk, akkor az ellenőrzéseket rendszeressé tegyük. A mostani vizsgálat preventív volt, hiszen ezt az üzenetet vittük el a szolgáltatók felé. Kértük, hogy legyenek partnerek abban, hogy ha egy külföldi turista Budapestre érkezik, ne rontsuk el a kellemes élmnyeit egy átvágással" - fejtette ki  Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője.



Dr. Bobál Pál felügyelőség-vezető interjúja


Dr. Bobál Pál felügyelőség-vezető felhívta figyelmet az egységár pontos feltüntetésére is, ami szintén hiányosság volt az ellenőrzések során. Az akciós árral kapcsolatban is kifogásolható esetekre bukkantak, a manipuláció és a fogyasztó megtévesztése is előfordult a vizsgálat során.


MCOnet