Pesti szerint ki kell osztani az ingyenes vakcinákat
Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa
Dr. Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa nem tartja kizártnak, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az Omnivest botrány miatt távozik a kormányból.
Dr. Pesti Imre felhívta a figyelmet, hogy az influenzajárvány kellős közepén vagyunk, amikor minden nap újabb halálesetekkel kell szembenéznünk. Adódik a kérdés, hogy megfelelően tájékoztatták-e a kismamákat a betegséggel kapcsolatban, tudtak-e arról, hogy a fertőzést követően is lehetőségük lett volna a betegség kezelésére.

Ha ez nem történt meg, akkor nagy felelősség terheli a kormányzatot, ezért mielőbb intézkedni kell, s a védőnőknek tájékoztatniuk kell az állapotos kismamákat.

Dr. Pesti Imre sajtótájékoztatóját itt tekintheti meg:

Az ellenzéki politikus szerint nem használt a vakcina elterjesztésében a körülötte kialakult hisztéria, mint mondta: ha a Fidesz kerül jövőre kormányra, felkutatja és nyilvánosságra hozza az offshore cégek tulajdonosi körét.

A Fidesz szakpolitikusa szerint eddig 1,8 millió H1N1 elleni oltóanyagot adtak be, melyből másfél milliót ingyenesen. Ha a kormány levonná a következtetést, akkor a költségvetésben is szereplő 2,5 millió ingyenes oltást kiosztaná a lakosságnak.

(Forrás: fidesz.hu)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-

Szubjektív

Belföldi hírek

Videógaléria
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Partnereink

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz