A Mintamenza Program 2009-ben indult Békés megyében és 2012-ben Budapest Főváros Kormányhivatalának segítségével vált országos programmá - kezdte interjújában Pesti Imre, majd folytatta: A közétkeztetés keretében mintegy 2,5 millió ember étkezik Magyarországon, és hogy az itteni étel milyen minőségű, az meghatározó többek között az iskolákban étkező gyermekek számára.
A sajtótájékoztatót Pesti Imre Budapest Főváros Kormánymegbízottja, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, valamint Prohászka Béla, a Mintamenza Program szakmai vezetője tartották
Mintegy 50-60 ezer diák étkezik Budapesten a közétkeztetés keretetén belül a Mintamenza Program iránymutatásai szerint, és jelentős eredményeket értünk el - mondta a kormánymegbízott. Kiemelte: Az egyik fontos ága ennek a programnak a beszállítói oldal, ahol elsősorban a termelők, őstermelők, illetve az élelmiszert feldolgozó, előállító vállalatok szerepe a kiemelkedő. Fontos, hogy a megfelelő élelmiszerek mellett jelentős munkahelyteremtést is biztosítanak.
MCOnet