A vadhús fogyasztása nem luxus - interjú Pesti Imrével

A vadhús fogyasztása nem luxus - interjú Pesti Imrével
A lőkösházi vadászháznál megtartott  II. Családi és Vadgasztronómiai Nap a fővédnöke Dr. Pesti Imre, a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének elnöke volt. Ezért a vadhús jelenéről, jövőjéről kérdeztük.

- Mi a véleménye, milyen lehetőségek rejlenek Magyarországon a vadhúsban?  
-   Érdekes története van a vadhús felhasználásának: már az első emberi emlékek nagy része is a vadászattal voltak összefüggésben, tehát a vadhús feldolgozása szinte egyidős az ember történelmével. Ha a középkorra tekintünk, akkor természetes volt, hogy a rangos lakomák fő alapanyaga a vadhús volt. Valamiért úgy alakult, hogy '45 után a vadhús felhasználása háttérbe szorult, majd 1990 után indult meg a vadászati kultúra átalakulása és ezzel lassan elérkeztünk oda, hogy a vadhús is bekerülhessen a mindennapi étkezés világába.  Magyarországon évente mintegy 5000 tonna vadhús képződik, amelynek nagy része eddig külföldre került.



A Mintamenza Program célul tűzte ki, hogy a közétkeztetésbe is bevigye a vadhúst



Tudjuk, hogy a vadhús rendkívül jó minőségű: zsírban szegény, ásványi anyagokban gazdag, alacsony a koleszterintartalma, magas a fehérjetartalma, élvezeti értéke pedig rendkívül magas. Ennek a húsnak a hazai elterjesztése nem elsősorban pénz kérdése, hiszen ma is megfizethető áron lehet vadhúshoz jutni. Az igény generálása a fontosabb.  A II. Családi és Vadgasztronómiai Nap fő célja is az volt, hogy kialakítsa és erősítse a vadgasztronómiát, a vadételek fogyasztásának kultúráját.
Éppen ezért a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetségének egyik programja, a Mintamenza Program célul tűzte ki, hogy a közétkeztetésbe is bevigye a vadhúst. Voltak erre már kezdeményezések (pl. Békés megyében) és mind sikerrel jártak.
 


A gyerekek is jól fogadták a vadhúsból készült ételeket




- A gyerekek is szívesen kóstolták meg a vadhúsból készült ételeket?
- Az étkeztetésben résztvevők teljesen nyitottak voltak. A gyerekeknek is ízlett, az iskolások között kimondottan közkedvelt lett a vadhús. A vadak mellett hallal és nyúllal is tettünk kísérletet, amire sokan azt gondolnák, hogy nem ennék meg  a menzán a gyerekek, de minden esetben pozitív tapasztalatokkal távoztunk. Ezért úgy gondoljuk, hogy a silány minőségű, tömegtermelésű húsok mellett ezek a kiváló minőségű húsok is könnyen bevezethetőek a közétkeztetésbe.
De a közétkezetésen túl azt is szeretnénk, ha az ünnepi asztalokon, vagy az éttermekben is markánsabban jelen lenne, az üzletekben könnyen hozzáférhető lenne a vadhús. Fontos tehát nyomatékosítani, hogy a vadhús fogyasztása nem luxus!

MCOnet