Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ismét ellenőrizte a szórakozóhelyeket és vendéglátó-ipari egységeket

Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ismét ellenőrizte a szórakozóhelyeket és vendéglátó-ipari egységeket

Az utóbbi hetekben a tipikusan külföldi és hazai turistákat célzó visszaélések ellenőrzésére irányuló programot hajtottak végre - derült ki a május 22-én megtartott sajtótájkoztatóból, amelyen Dr. Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott és Dr. Bobál Pál felügyelőség-vezető vett részt.




Dr. Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott a sajtótájékoztatón

Kiderült: ilyen tematikájú ellenőrzési programra a hazai fogyasztóvédelmi hatóság gyakorlatában eddig még nem került sor. A vizsgálatok során belvárosi éttermekben, souvenir boltokban, a várban, a nagyvásárcsarnokban, kedvelt éjszakai szórakozóhelyeken, a legnépszerűbb fővárosi gyógyfürdőkben, városnéző buszokon, külföldi könyvek boltjaiban és taxi szolgáltatók körében ellenőriztek a fogyasztóvédelem ellenőrei. A felsorolt helyeken mintegy 70 ellenőrzés történt, amelynek során 26 esetben került sor szabálytalanság megállapítására.

Dr. Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott és Dr. Bobál Pál felügyelőség-vezető

Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ismét ellenőrizte a szórakozóhelyeket és vendéglátó-ipari egységeket


"Mindannyiunk érdeke, hogy Magyarország jó színben tűnjön fel, különösen a szolgáltatások terén"- mondta a tájékoztatón Dr. Pesti Imre kormánymegbízott, majd részletezte az ellenőrzések során talált visszásságokat. A legnagyobb probléma az volt, hogy a különböző üzletekben az árakat nem tüntették fel helyesen, az éjszakai szórakozóhelyeken is az Áfá-val manipuláltak legtöbbször, a városnéző buszokon a tájékoztatás hiánya volt a fő probléma, a taxisoknál pedig a túlszámlázás.



Dr. Bobál Pál felügyelőség-vezető a sajtótájékoztatón


Dr. Bobál Pál felügyelőség-vezető kicsit visszakanyarodott a Húsvéti ellenőrzések tapasztalatához: 74 üzletben jártak a felügyelők és 23 egységben tártak fel jogsértést. Jellemző probléma volt a fogyasztók megtévesztése, az akciós és az egységár helytelen feltüntetése. A feltárt jogsértések kapcsán, figyelembe véve az ismételt elkövetéseket összesen hat esetben került sor fogyasztóvédelmi bírság kiszabására, 1.930.000 Ft összegben.


MCOnet