Képviseleti irodát nyitott Budapesten Qinhuangdao

Képviseleti irodát nyitott Budapesten Qinhuangdao
Kína nyári fővárosaként emlegetett Qinhuangdao nyitott képviseleti irodát. Az ünnepségen köszöntötte a megjelentek Dr. Pesti Imre, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének elnöke is.
Dr. Pesti Imre, kiemelte, hogy egy ilyen iroda megnyitásához szükséges - akár a több évtizedre visszanyúló - jó kapcsolat két ország között. Szavai szerint Magyarország erős ázsiai gyökereinek köszönhetően igazi híd Ázsia és Európa között. Felidézte, hogy hazánk elsőként ismerte el a Kínai Népköztársaságot, illetve az Európai Unión belül kiállt a keleti-nyitás politika mellett.




"Kína óriási fejlődést produkált mind gazdasági, mind kulturális téren, a világ egyik elsőszámú tényezőjévé vált" - hangsúlyozta az MNHSZ elnöke. Hozzátette: a magyar szellemi kapacitás és Kína gazdasági tapasztalata együttes erővel hatalmas sikereket érhet el. A képviseleti iroda megnyitása kapcsán kiemelte: ez külön megerősíti a két ország közötti együttműködési szándékot.


 
Interjú keretében elmondta, hogy Qinhuangdao Kína nyári fővárosa, amely nem csak a politiaki hátteréről híres, nagyon erős gazdasági potenciállal rendlekezik. "A világ egyik legnagyobb logisztikai és szénkereskedelmi központja található itt" - emelte ki Dr. Pesti Imre. Véleménye szerint jelentős források érkezhetnek Magyarországra az irodán keresztül, az MNHSZ elnökeként pedig fontosnak tartotta, hogy összekapcsolja a két várost.