Pesti Imre kerülhet a budapesti kormányhivatal élére?

Pesti Imre kerülhet a budapesti kormányhivatal élére?
Pesti Imre lehet a budapesti kormányhivatal vezetője. A fideszes politikus a HírTV Rájátszás című műsoréban megerősítette, hogy folynak a tárgyalások az ügyben. Az egészségügyi bizottság alelnöke részleteket egyelőre nem árult el.
„Zajlanak ilyen irányú tárgyalások, és ebben még nem történt döntés, de valóban történt ilyen irányú megkeresés. Ha látom, hogy mi a feladat, akkor elvállalom" - nyilatkozta Dr. Pesti Imre, az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke.
Külön kiemelte, hogy még ebben a gazdasági helyzetben is külön prioritást élvezhet az egészségügy, hiszen 57 milliárd forint plusz támogatást kaphat jövőre. A gyakorlati célokról pedig elmondta, hogy „a működtetésben, a szervezettségben, a finanszírozásban, az orvosok megbecsülésében vannak elvárások: ennek érdekében szükség van egy strukturális és működésbéli átalakulásra!"


Pesti Imre a HírTV Rájátszás című műsorában 2010. december 9.

A tervekről és elképzelésekről Pest Imre elmondta: „Ha egy önkormányzat nem tudja fenntartani az kórházát, akkor a jövőben fordulhatnának az államhoz segítségül."
A kórház-holding programról részletesen elmondta, hogy a kórházak gazdasági társaságok lesznek, és ezeket az intézményeket egyetlen központból, egy holdingból fogják irányítani.
A pszichiátriai ellátást illetően megjegyezte: szükség az OPNI intézménye, mint szakmai központ létrehozása! - de részleteket még nem árult el Pesti Imre a tervekről.

Forrás: fidesz.hu