Pesti Imre, mint a Törvényalkotási bizottság tagja

Pesti Imre, mint a Törvényalkotási bizottság tagja
A Törvényalkotási bizottság új intézményként épül a törvényhozási folyamatba, a testület a parlament legnagyobb bizottságaként a plenáris ülések mellett az átalakult törvényalkotás másik központja. Dr. Pesti Imre a bizottság tagjaként nyilatkozott kameránknak.
A törvények nagy része a Törvényalkotási bizottságban kerül ismételt megvitatásra, annak jogszerűségének pontos ellenőrzése és elemzése zajlik. A bizottság nem szakosodik, az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslatok döntő többsége a bizottság elé kerül, így az egészségügytől kezdve a közigazgatáson keresztül számos törvény születik a munkájuk során.





Dr. Pesti Imre, a Parlament Törvényalkotási bizottságának tagja


 
Az egészségügyre vonatkozó béremelések mellett a dohányzás visszaszorítására vonatkozó törvények tartoznak Dr. Pesti Imre szaktüreletéhez. Szavai szerint Magyarországon a várható élettartam rendkívül alacsony és különöse fontos, hogy az állam törvénykezése támogassa a dohányzásról való leszokást, illetve a dohánytermékeknek az elterjedését gátolja. "Ma Magyarország ebben élen jár és ezek a törvények azok, amelynek leginkább örültünk és a legnagyobb támogatást és megelégedettséget váltottak ki bennem."





/T.D.