Szükség van a megújulásra

Szükség van a megújulásra
Pesti Imre az ATV Reggeli jam című műsorában az egészséügyet érintő reformokról beszélt.
Pesti Imre interjújában az egészségügy átfogó reformjainak sürgetését illetően elmondta, hogy „egyrészt a magyar egészségügyben az utóbbi időkben egy nagyon szerencsétlen változás kezdődött, aminek eredményeként jelentős forrásokat vittek ki az egészségügyből. Másrészt, az egészség infrastruktúrája nem csökkenthető rövidtávon. Jelen esetben Magyarországon nincs több korház, mint az Európai Unió országainak átlagában, de a folyamatos szükség van a megújulásra, szükség van az irányítás, a betegutak és a közbeszerzések megújítására is." - mondta.

Pesti Imre az ATV Reggeli jam című műsorában 2010. július 27.

Továbbá elmondta, hogy valóban szükség van a egészségügy finanszírozási összegét felemelni, és többek közt az informatikai rendszer kiépítésének lehetőségét említette meg. Fontosnak tartja azt is, hogy a források egy részét az orvosok és a nővérek bérére fordíthassák.
Úgy nyilatkozott a magántőke jelenleg is az egészségügy nagy részében fellelhető, mely szerepek nagysága változhat ugyan, de semmiképpen nem támogatja azon felvetéseket: hogy egyes kórházakat privatizáljanak. Nem az a cél, hogy profitit vegyenek ki az egészségügyből, hanem az, hogy a betegek érdekeit szolgálják.

Dr. Pesti Imre hírportál
*MA*