Tura díszpolgára lett dr. Pesti Imre

Tura díszpolgára lett dr. Pesti Imre

Tura díszpolgára címet vehetett át dr. Pesti Imre Tura Város Önkormányzatától 2021. szeptember 25-én.

A díj felkonferálásakor elhangzott, hogy dr. Pesti Imre köztiszteletben álló tevékenysége Tura polgárainak követendő példa. A település szülöttjeként egész életművével hozzájárul a város felemelkedéséhez és jó hírnevének öregbítéséhez.


Dr. Pesti Imre a Tura Díszpolgára cím átvételekor 

Dr. Pesti Imre az egyik legjelesebb kitüntetettje a városnak, amióta a Tura díszpolgára címet megalapították. Két fontos dolgot említettek, amely mindenképpen neki köszönhető: az egyik a Többsincs Óvoda és Bölcsőde, a másik pedig a nemrég átadott Turai Sportcsarnok.

Minden túlzás nélkül állítható, hogy a város dr. Pesti Imrének sokat köszönhet. Az emlékplakettel szeretnék megköszönni, hogy soha nem szűnt meg a szíve Turáért dobogni, bármerre is járt a világban, mindig turainak vallotta magát.

A díj átadása után dr. Pesti Imre köszönetet mondott a jelenlévőknek. Beszédében elmondta, hogy 12 éves koráig élt Turán, majd családjával a fővárosba költöztek, de a keresztanyja a városban maradt. 2003-ig fordult meg rendszeresen Turán, de azóta sem szakadt meg a kapcsolat.

Amikor értesült a díjról, kicsit visszatekintett a múltjára, hogy melyek a legfontosabb emlékek, amik megmaradtak életében. Kiderült számára, hogy legmélyebben a turai emlékek vésődtek belé. Ide járt általános iskolába, itt lett elsőáldozó, a templomban találkozott először tejszínhabos kakaóval és kaláccsal. Ezeken kívül emlékezetes számára a templomkert és a templomi közösség, ami meghatározó Turán.

A közéleti tevékenységét 1958-ban Turán kezdte, egy falusi újság címlapjára került Keresztfás Benke Erzsivel, akivel később szerelem szövődött közöttük. Ezek a fontos élmények a mai napig felejthetetlenek számára.

Amikor a fővárosba került, szégyellte a tájszólását, ami lassan módosult, majd kikopott a nyelvhasználatából. Nemrég találkozott egy nyelvésszel, aki rövid beszélgetést követően beazonosította, hogy nem budapesti, hanem a Galga-völgyéből érkezett, majd kis idő után közölte, biztosan turai.

Úgy érzi, nem tagadhatja le soha, hogy turai, s egész hátralevő életében az is marad.

BG
Forrás és képek: Youtube